Pünkösdi zarándoklat a Jó Pásztor-kápolnához

balogunyomiak zarándoklataA Balogunyomi Egyházközség Tanácsadói Testülete zarándoklatot szervezett június 3-án Rábakethelyre, Brenner János lelkipásztor egykori szolgálati helyére. A testületi tagok már Adventben közösen eldöntötték, hogy az Emlékévben elzarándokolnak a Jó Pásztor-kápolnához.


Balogunyom település híven őrzi a mártírpap alakját, a Mindenszentek templomtoronyban egy 380 kilós emlékharang, míg a sekrestye bejáratánál egy bronz dombormű emlékeztet János atya vértanúságára.

balogunyomiak zarándoklataA zarándoklatra 44 fő jelentkezett, melyből 13-an kerékpárral vágtak neki a közel 50 km-es távnak. A program a rábakethelyi Mindenszentek templom megtekintésével kezdődött, ahol egy rövid ismertető után az Úrangyala imádsággal adtak hálát annak, hogy mindannyian épségben megérkeztek. A kethelyi templomtól útjuk a zsidai Jó Pásztor-kápolnához vezetett, ahol szentmisén vettek részt. Dr. Rátkai László plébános atya homíliájában arról a Brenner Jánosról beszélt, akit személyesen is ismert, aki tisztelte, szerette az embereket, és jó példával járt a fiatalok előtt. Külön kiemelte, hogy a mi életünkben is vannak megpróbáltatások, előfordulhatnak nézeteltérések a családon és a közösségen belül, mégis mindig az legyen előttünk, hogy „az Istent szeretőknek minden a javukra válik”. Az egyetemes könyörgésekben új papi és szerzeti hivatásokért, János atya boldoggá avatásáért és a családokért is imádkoztak.

balogunyomiak zarándoklataA szentmise után közösen elfogyasztották az otthonról hozott ebédet, melyet a délután folyamán rendhagyó történelem óra követett. Az első ismertetőben a kommunista diktatúrával, valamint az egyházüldöztetéseket elszenvedő papsággal, a folytatásban pedig Brenner János atya életével és kultuszával ismerkedhettek meg a zarándoktestvérek. A napot a kápolnában az emlékezés koszorújának elhelyezésével, valamint Brenner János atya utolsó útját végigjárva keresztúttal és egy mécses meggyújtása mellett imákkal, énekekkel zárták.

szöveg: Tarsoly Alfonz képek: Bődi Tamara