Brenner János, az egyszerű pásztor
Ezerkilencszázötvenhét sötét decemberében megöltek egy papot. A Szombathelyi Egyházmegye földje is vértanúkat, hitvallókat bőven termő föld. Mindszenty József, Werner Alajos, Brenner János.
Öt éve hallottam először róla, hogy ő a magyar Tarzíciusz. Éjszaka kicsalták a rábakethelyi plébániáról, betegellátás címén. Nem gondolt semmi rosszra, csak arra, mennie kell, egy ember életéről van szó. Ezért volt pap: hogy emberlelkeket mentsen. A legszebb hivatás. Azt az emberéletet azonban már nem tudta megmenteni. Nem is kellett. Az ő élete kellett a sötétben bujkálóknak.
Elveszejtették földi életét, de ő már jóval hamarabb elveszejtette azt, hogy elnyerje az örök életre. Elnyerte, hittel valljuk. A gyilkosok azt gondolták, megrendítik a halálra szánt Egyházat. De ezúttal is elfelejtették, hogy ember nem szállhat szembe azzal, ami az Istené. Az elkövetők neve homályban van, és nem ejti ki azokat senki sem. János atyáét viszont hívek ezrei, nap, mint nap.
1957. december 15-én a Szombathelyi Egyházmegye papságának létszáma eggyel csökkent. Statisztikailag veszteség. A mennyben lakók száma azonban eggyel nőtt. Több mint nyereség! Kieszközlője lett megannyi papi hivatásnak. Miért? Úgy érzem, János atya az a példakép, aki igazán elérhető számunkra: "hétköznapisága" miatt. Nem volt ő rendkívüli ember, nem művelt csodákat. Élt, mint egy egyszerű, jó pásztor: vidáman tette a dolgát. Talán úgy, ahogy Boldog XXIII. János pápa. János pápa a világ plébánosaként, János atya a rábakethelyiek, farkasfaiak, magyarlakiak, máriaújfaluiak, zsidaiak káplánjaként. Ez a néhány falu volt az ő világa. Élte a kezdő káplánok csodálatos életét: amikor a hosszú felkészülés után a meghívott végre belevetheti magát e gyönyörűséges hivatás mindennapjaiba. Misézett, gyóntatott, hittanórát tartott, beteget látogatott, bút, bajt orvosolt. Mindenkinek mindene lett. Tudta, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Persze, hogy szerették a hívek: egy volt velük. Aligha kell ennél többnek lennie egy papnak. Ugye, micsoda nemes egyszerűség!
Aztán az öröm vasárnapjának éjjelén szolgálata teljesítése közben meggyilkolták. Fiatalon halt meg, mégis teljes életet élt. A jó harcot megharcolta,a pályát végigfutotta, a hitet megtartotta. Bejutott Atyja házába, s így lett örömmé az a vérrel festett adventi vasárnap.
Lelki naplójában megdöbbentő bölcsességgel és prófétaisággal írja: "Jézusnak minden időben hitvallókra és vértanúkra van szüksége." Kemény szavak, mondhatnánk,mégis érződik belőle valami vonzó: gyermeki egyszerűséggel "igen"-t mondani Jézusnak, vállalni a vele való közösséget és élni másokért. János atyára tekintve mondhatjuk, nincs ebben semmi különös. Így élni jó. A legjobb.
Öt évvel ezelőtt, mikor először hallottam róla, megrendített példája. Nem lehet szótlanul elmenni mellette. Vonz egyszerű életszentsége. Ilyeneké a Mennyek Országa.
"Megérdemli, hogy szent legyen" - mondta egy egykori tanú. Megérdemli, noha erre inkább nekünk van szükségünk.
Ipacs Bence
Megjelent a 2009-es Szombathelyi Egyházmegyei Kalendáriumban