Éjszakai zarándoklat Boldog Brenner János emlékére

Brenner zarándoklatA Keresztény Megmozdulásokért Egyesület Szentgotthárd 2010 óta minden évben ádvent harmadik vasárnapja előtti szombat éjszakán gyalogos zarándoklatra hív mindenkit, akinek fontos Brenner János 1957-ben meggyilkolt rábakethelyi káplán emléke. Idén december 15-én várják a híveket. 


Hogyan lehetne méltóbb módon emlékezni erre a szörnyű gyilkosságra, mint az éjszakai órákban végigmenni ugyanonnan indulva (a rábakethelyi templomból) ugyanazon utat végigjárva amelyre gyilkosai kihívták majd meggyilkolták Brenner Jánost, és ugyanoda érkezve (Zsidára) ahova János Atya is érkezett volna azon az 1957. decemberi szombat éjszakán.

Imádkozva végigjárni a vértanú útját ugyanazon az úton, ugyanazon fák között erdőn mezőn keresztül, a téli éjszakában mindenki számára megtapasztalható érzés lehet, aki Brenner János boldoggá avatásának évében 2018. december 15-én szombaton este nyolc órakor elindul velünk a Szentgotthárd Rábakethely városrészén álló templomtól gyertyákkal, mécsesekkel, keresztutat imádkozva Dr. Székely János Püspök atya vezetésével. 

Célunk a gyilkosság feltételezett helyszínén épült Brenner kápolna elérése a megépített keresztút állomásait érintve, majd onnan a Brenner János holtteste megtalálásának közvetlen közelében felállított emlékkereszthez megyünk Szentgotthárd Zsida városrészébe (a távolság kb. 2 km kavicsos illetve aszfaltos úton). 

A boldoggá avatás évében azonban ez a lelki esemény Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök atya püspöki szentmiséjével kezdődik 18:00-kor a Szentgotthárd Máriaújfalu városrészében lévő kis kápolnában. Azért itt, mert ebben a kápolnában mondta utolsó szentmiséjét Brenner János Atya a meggyilkolásának éjszakája előtti délutánon. A kápolna viszonylag kevés embert tud befogadni, a kívül maradók számára a hangosítást biztosítjuk. Az idei évben ezt a helyet tartjuk legméltóbbnak az emlékezésre. Máriaújfaluból a gyalogos zarándoklatunk kezdő helyszínéhez (Rábakethelyre)  is gyalogosan megyünk – ez a távolság kb. 2 km aszfaltúton. 

Az eseményeket az időjárási körülményektől függetlenül megrendezzük.