A magyar Tarzíciusz - Brenner János lelkiségéről – 1. rész
Brenner János Szentgotthárdra érkezésének 70. évfordulójához kapcsolódva felidézzük Brenner János életét és személyiségét. Brenner János lelkiségéről Császár István osztotta meg gondolatait.
Egy édesanya nagyon sokat imádkozott azért, hogy tizedik gyermeke pap legyen. Ennek ellenére mégsem kapott meghívást az Istennek szentelt életre. Műszaki pályát választott, házasságot kötött, és feleségével együtt elkötelezett, buzgó keresztény életet élt. Az Úristen ezt a házasságot három fiúgyermekkel áldotta meg, s ők mindhárman megkapták a papi hivatás kegyelmét. Az édesanya imája tehát unokáiban nyert meghallgatást. A középső fiú azt a kegyelmet is megkapta, hogy vérével, életének feláldozásával tegyen tanúságot hivatásáról, Krisztushoz való tartozásáról. Ő volt Brenner János.
Kiválasztottsága már kisiskolás korában megfigyelhető volt. 1938 őszén hitoktatójuk elmesélte nekik az Oltáriszentség vértanújának, a kis Tarzíciusznak történetét, majd ajánlotta, hogy ebből egy kis színielőadást lehetne összeállítani. Megkérdez-te, kik vállalkoznának szereplőnek. Leginkább az érdekelte, hogy ki vállalná a főszerepet, ki lenne Tarzíciusz? Az osztálytársak visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a kis Brenner Jancsi, aki okos, értel-mes, mozgékony kisfiú volt, két kézzel jelentkezett, hadd személyesítse meg ő a vértanú szentet. A meg-kapott főszerepet meghatóan, mély átéléssel játszotta el. Ki gondolta évvel később a szerepből élő dráma lesz. A Gondviselés hasonló vértanúságot szánt neki is az életben.
Ránk maradt lelki naplójából kitűnik, hogyan indul el a lelki élet útján. Mélyen átérzi, hogy saját erejéből nem képes eljutni a lelki életre, a szeretet magaslatára. Az alázatosság kegyelmét kéri az Úrtól. Lelki életét nem érzelmekre építi, hanem szilárd alapokra, a meggyőződéses hitből fakadó jócselekedetekre.
Az Isten akaratának őszinte keresése és akár áldozatok árán való követése jellemezte már ifjú korában. Ezt tükrözi lelki naplójában található imádsága, amelyben így fordul az Úrhoz: „Ha nehéz is az út, felnézek szenvedő arcodra és követlek. Téged csak arra kérlek, hogy amit hivatásomul elébem társz azt mindig a legpontosabban teljesíthessem; bármilyen életet jelölsz ki számomra – akár egyszerű, akár vezetői állást–, mindenütt nyomaidon haladhassak, és alázatos gyermeki szívvel fogadjam a Te jóságos gondviselő kezedből. Maradhassak mindig olyan egyszerű és alázatos szívű, mint amilyen Te voltál földi életedben.”
Az Istennel való bensőséges kapcsolat és szeretet kialakításához csendre van szükség. Szép megállapítása: „Ha az ember beszél, akkor azon gondolkodik és arra figyel, amit ő beszél, hogy mit mondjon a másiknak. Amikor Isten szavát hallgatjuk, akkor arra figyelünk, mit mond az Isten. Melyik a fontosabb? A magunk bölcsessége, vagy a jó Isten szava?”
Imaélete magától értetődő valóság, alapja és tápláló gyökere egész lelki életének. Tudja nagyon jól, hogy Isten segítsége nélkül semmire sem mehet. Ezért bizalommal így imádkozik: „Oszlasd szét ifjúkoromnak sok tévedését, vezess el a tökéletesség áldott hegyének szent magaslataira. Teljes bizalommal teszem le kezedbe életemet, hogy Te kormányozd, igazgasd és a mennyben felmagasztald.”
Császár István
(Megjelent az Emberhalász magazin 2009. októberi számában)
Folytatjuk.