Brenner János életrajza - A káplán 1. rész
Brenner János Szentgotthárdra érkezésének 70. évfordulójához kapcsolódva felidézzük Brenner János életét és személyiségét. Soós Viktor Attila János atya kápláni éveiről osztotta meg gondolatait.
Brenner János újmisés papként 1955. augusztus 17-én kapta meg püspökétől - Kovács Sándortól - az első és egyben utolsó dispozícióját, amelyben Rábakethelyre küldte káplánnak. Itt 1945-től Kozma Ferenc volt a plébános, aki korábban párizsi magyar lelkész, illetve a szombathelyi szeminárium spirituálisa volt. Rábakethely Szentgotthárd második kerülete, közvetlenül a magyar-osztrák határ mellett található. A plébániához négy fília tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa.
A főpásztor a következőkre hívta fel az ifjú pap figyelmét: "Különösen lelkedre kötöm, hogy jó példával igyekezzél a hívek lelki épülésére szolgálni. Plébánosod iránt légy tisztelettel és bizalommal. Mint munkatársa végezd a lelkipásztori teendőket, amiként azt az egyházi Törvénykönyvünk és az S.D. előírja. Őrizd meg élő hitedet, és igyekezzél azt gyakorlati érzéssel párosítani. Minden munkád önmagadat is szentelje meg." Ez a személyre szabott dispozíció útmutatás volt a fiatal papnak, és ahogy egész életében, úgy két és fél éves káplánsága alatt is az életszentségre törekedett, komoly lelki életet élt és a hívek lelki gondozását is ezzel a lelkülettel végezte.
Kozma Ferenc plébános mély lelkiségű és egyben tudós beállítottságú lelkipásztor volt. Kiterjedt francia műveltsége is hasznos volt az újmisés káplán számára, hiszen ő is kitűnően művelte a francia nyelvet. A fiatal káplán áldozatkész, buzgó munkája fellendítette a hitéletet. A plébános és a káplán közötti összhang kitűnő volt. Brenner János nagy buzgósággal kezdte meg kápláni működését. A hívek hamar megszerették, megérezték benne az igazi elkötelezett, imádságos lelkületű papot, aki mindig őszinte hivatástudattal élt és teljesítette feladatát.
A kommunista hatalom rossz szemmel nézte, hogyha egy pap a fiatalokkal foglalkozik. János atyának is ez volt az egyik "bűne". Hittanosai, ministránsai elmondták, hogy milyen aktív munkát végzett körükben, nemcsak hittanórát tartott számukra, hanem játszott és sportolt is velük. A játékot és a sportot - mint minden mást - szívvel-lélekkel végezte. Nemcsak a lelkipásztori feladataira, hanem az összes tennivalójára lelkiismeretesen készült, mindig pontos volt, sohasem késett. János atya minden áldozatra készen állt a hívekért. Különösen rajongott a gyermekekért és az ifjúságért. Tisztelte, szerette az embereket, nem volt személyválogató. Mindenkihez volt egy jó szava: a szolgálatot teljesítő katonához éppúgy, mint a tanítóhoz, de még az egyszerű cigányhoz is. Szinte nem tudott ember mellett úgy elmenni, hogy meg ne állt volna egy kicsit, ne kérdezte volna meg, hogy hogy van, egy-két szót ne váltott volna vele, mindegy volt, hogy ki az illető.
Brenner János soha nem politizált, sem a prédikációiban, sem a hétköznapok során. Azonban érdekes képet mutat, hogyan vélekedett az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseiről. A forradalom idején a szentgotthárdi és a környékbeli emberek lelkesen mentek át Ausztriába a megnyitott határon. Egy nap Brenner atya is átbiciklizett, körül nézett, és ezt mondta az embereknek: "Korai még az öröm."
Folytatjuk.
Megjelent az Emberhalász magazn 2010/2. számában