A papi hivatás sok örömmel jár - Brenner József atya gondolatai
Brenner János Szentgotthárdra érkezésének 70. évfordulójához kapcsolódva felidézzük Brenner János életét és személyiségét. Brenner József atya gondolatait közöljük a papi hivatásról.
Családunkban hárman voltunk testvérek. Mindhármunk élete a papi hivatás útján haladt a papszentelés felé, ugyanakkor mindegyikünk útja különbözött is. Más-más évfolyamokban tanultunk, egymástól távol levő papi állomáshelyeink miatt ismeretségi körünk is különbözött. Szüleim otthonában gyakran fordultak meg papok, akik váratlanul, sokszor ebédidőben érkeztek. Édesanyám azonban mindig, mint saját gyermekeit fogadta, és keresztnevükön szólította őket, s ha kellett, inkább lemondott saját ebédjéről, csakhogy látogatóinkat megvendégelhesse. Sokszor gyűlt össze kisebb-nagyobb társaság szobánkban. Egyik ilyen alkalommal civil emberek keveredtek közénk. Amikor édesanyámtól elbúcsúztak, nagy ámulattal beszélték el: nem is gondolták, hogy a papok ilyen vidámak és jókedvűek tudnak lenni.
Hogy volt lehetséges ez, amikor abban az időben oly sok támadást kellett elviselni Isten szolgáinak? A papi hivatás szép, és sok örömmel jár. A latin szentmise lépcsőimájában mielőtt felment a pap az oltár elé, a zsoltárok imáját mondta. "Bemegyek az Úr oltárához az Úrhoz, aki megvidámítja ifjúságomat." (Zsolt 42,4) A papság szépségét és örömét az adja, hogy papnak lenni hivatás, éspedig nem is akármilyen, hiszen egyenesen Isten hív szolgálatra. Személyesen, mindenkit külön-külön úgy, mint az apostolokat, akiknek azt is tudomására hozta: "Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy munkátokkal gyümölcsöt hozzatok." (Jn 15,16) Az életben sokféle hivatás létezik. Gyakran hallani: szeretem, kedvvel csinálom, örömet okoz, különösen, ha az eredményét is látom. Tapasztaljuk ugyanakkor azt is, hogy sokan nem szeretik foglalkozásukat, ezek munkájára mondjuk, hogy "favágás". A papot Isten hívja munkatársául, s a pap életét adja Istennek! Jézus a barátainak nevezi apostolait: "Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek." (15,13.15)
Istennek nem lehet fél szívvel szolgálni. Amikor 14 éves koromban édesapám mal közöltem, hogy pap szeretnék lenni, türelmetlenül vártam válaszát. Ő örömét fejezte ki ennek hallatán, s mindössze egyetlen kikötést tett felvetésemre: legyek jó pap. Ez azt jelentette, hogy teljes szívvel és lélekkel végezzem feladatomat, mert a hivatás csak akkor öröm. Később már papként többször jártam szerzetesházakban, ezek az alkalmak mindig nagy lelki épülésemet szolgálták. Ők még szigorúbb szabályok szerint élnek, személyiségük mégis örömmel és vidámsággal teli. Itt tapasztaltam meg igazán azt a régi mondást, hogy a szem a lélek tükre. Mit olvastam ki e szemekből? Örömet, jóságot, szelídséget, hivatásuk szeretetét. Ilyen volt Brenner János is, aki halála napján a folyosóról bekiáltott a konyhába: "Málcsi néni, olyan szép a reggel, legszívesebben átölelném a világot." "Fütyörészve tisztította tovább cipőjét, öröm volt vele lenni. A káplán atya vidám, kedves fiatalember volt, nagyon szerettük"- mondta el a házvezetőnő.
Megjelent az Emberhalász magazin 2010/05. számában