Brenner János életrajza - A káplán 4. rész
Boldog Brenner János Szentgotthárdra érkezésének évfordulóján felidézzük kápláni éveit Soós Viktor Attila történész írásával. A gyilkosság.
Rábakethelyen 1957. december 15-én vasárnap reggel szentmisére hívott a harang kondulása. A hívek már gyülekeztek, azonban a mindig pontos káplán nem érkezett meg. A hívek mosolyogva jegyezték meg, hogy biztos elaludt a tisztelendő úr. Az egyik ministráns fiút elküldték a plébániára. Ő zörgetett, de mivel senki nem nyitott ajtót, visszament a templomhoz. Amikor a fiú másodszor is lement a plébániára, már ott találta Tauszer Amáliát, a házvezetőnőt. A falon vérnyomokat találtak és látták, hogy a káplán ágya üres, de nincs bevetve.
A hívek tanakodtak, hogy mi történhetett, miközben ezzel a hírrel érkezett meg a szentgotthárdi sekrestyés: „A káplán atya Zsidán fekszik az iskola mellett, meggyilkolva.”
A gyilkosság körülményeiről nincsenek hiteles forrásaink, utólag lehet rekonstruálni a történteket. Mi történhetett december 14-ről 15-re virradó éjszaka?
A farkasfai filiában karácsony előtti gyóntatást hirdettek 1957. december 14-re. Kozma Ferenc plébános a gyóntatás befejezése után az éjszakát az egyik családnál töltötte, mivel másnap ő mutatta be a szentmisét. János atya otthon tartózkodott, estefelé Málcsi néni, a házvezetőnő elköszönt tőle, mivel ő a faluban, a saját házában lakott. A káplán egyedül maradt a plébánián.
Szemtanúk elmondása szerint ezen a szombaton, december 14-én nagy jövés-menés volt Szentgotthárdon. A tanácstagok részére baráti estet rendeztek, és ezzel egy időben volt a rendőrségi bál is. A rábakethelyi sírásó, miközben a másnapi fiatal halott temetésére készítette a sírhelyet, bőrkabátosok egy csoportját látta a templom és a temető körül.
Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember, Kóczán Tibor zörgetett be a plébániára. A káplán kinézett szobája ablakán és beengedte a fiút, mert ismerte: korábban ministráns volt. Tibor elmondta jövetelének okát, hogy nagybátyja súlyos beteg, szentségekkel kellene ellátni. Mivel Brenner János ismerte a fiatalembert, nem talált semmi gyanúsat a kivételes éjjeli hívásban. Felöltözött, magára vette a karinget és a stólát, majd a télikabátját. Ezután együtt fölmentek a templomba, ahol a betegek olaját és az Oltáriszentséget burzába helyezte, és a nyakába akasztotta. Egy feszületet is vitt magával, amelynek szélén a keresztút állomásai láthatók.
Miután kijöttek a templomból, János atya ezt kérdezte a fiútól: „Nagyon rosszul van a nagybácsi? Sürgős a betegellátás?” Tibor csak ennyit felelt: „Igen”. Mire János atya: „Akkor menjünk a gyalogösvényen, hogy minél előbb odaérjünk.” Tehát a káplán a rövidebb úton, a dombháton keresztül indult el Zsidára. Ezen az úton jártak a zsidaiak a kethelyi templomba és a temetőbe. Brenner atya magával vitt még egy rúdelem-lámpát is, amivel a sötétben világított. Kóczán Tibor azzal az indokkal, hogy késő van és otthon már várják, elköszönt a káplántól, aki ismerte a helyet, ahová hívták. Brenner Jánost a Zsida felé vezető úton többen megtámadták, ő a feltételezett beteg felé sietett, majd újra útját állták, szemüvegét leverték, rúdelem-lámpájával több ször fejbe verték, hátulról lefogták, és két késsel több, mint húsz szúrást ejtettek rajta. A faluban kiáltásokat hallottak, majd ilyen szavakat: „Vigyázzatok, arra fut...”; „Ne bántsatok!”; „Istenem, segíts!” Brenner János bal kezével az Oltáriszentséget védte, így alig tudott védekezni. Ahogy a földre zuhant, ott is bántalmazták. A nyaki nyelvporc sérülése és a papi kollárén látható lábnyom alapján feltételezhető, hogy ráléptek a nyakára. Ezen sérülések következtében megfulladt. Testét – a lábánál fogva – egy sövénykerítésen vonszolták át, így a ruháját felhajtva találták meg a közelben élők. Az volt a gyilkosok szándéka, hogy testét beledobják az ott lévő száraz kútba, azonban a kutyák hangos ugatására a Somfalvi ház lakói felébredtek és villanyt gyújtottak. A gyilkosok megijedtek és a szemben levő domb felé menekültek. Az elkövetők nem tudhatták, hogy a ház lakói – gyermekeiket féltve – a kutat már betemették. Somfalvi Sándorné és lánya, Somfalvi Katalin, miután elcsendesedett a környék, előmerészkedtek házukból, és a földön fekvő alakban felismerték Brenner János káplánjukat, aki erősen vérzett. Mivel a kés a légcsövét is átvágta, erősen hörgött. Somfalvi Sándor Szentgotthárdra ment kerékpáron, értesítette a rendőrséget. Dr. Hantos László ügyeletes orvost a rendőrség hívta, és egy nyomozó kísérte el a helyszínre. Mire az orvos kiért, már csak a bekövetkezett halált állapíthatta meg. A szentgotthárdi plébános, Farkas Imre fél nyolckor érkezhetett a helyszínre. Feladta a szent kenetet annak, aki maga is e szentség feladására indult. Az Oltáriszentség – a hosszas küzdelem, vonszolás ellenére – még mindig a halott nyakában volt. Brenner János úgy halt meg, hogy bal keze az Oltáriszentség fölött nyugodott a mellén, így védve azt. A legszentebbet és a szent olajokat Farkas Imre plébános vette magához. Legutoljára a rendőrség érkezett meg a helyszínre. A késéssel kapcsolatban arra hivatkoztak, hogy disznótoros vacsorán vettek részt. Egy szolgálatát teljesítő rendőr őrizte a holttestet. Több órán keresztül nem történt semmilyen vizsgálat, nem kezdődött el a nyomozás. Az ez idő alatt leesett hó és ónos eső pedig eltüntette a nyomokat.
Brenner János holttestét Somfalvi Sándorék házának leemelt pajtaajtaján boncolták fel, amelynek közelében kivérzett. A boncolás után a szentgotthárdi temető halottasházába vitték a holttestet, amit szigorúan lezártak és őriztek. A halottasházat őrzők lelki világát mutatja, hogy a holttest két napig teljesen mezítelenül feküdt, míg egy jobb érzésű „elvtárs” le nem takarta egy lepedővel. A temetést 1957. december 18-ra engedélyezték. Az engesztelő szentmisét a temetés napján reggel mutatták be a szombathelyi Szent Erzsébet-templomban. A temetés időpontját előzetesen fél háromra tűzték ki a szombathelyi Szent Kvirin-templomba. A hívek egyre nagyobb számban gyülekeztek. A szertartás megkezdésére egy órát kellett várni, hiszen a nagy tömegre való tekintettel a hatóság nem akarta engedélyezni azt. A temetési szertartást Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök végezte. Brenner Jánost az altemplomban, a családi kriptában helyezték örök nyugalomra, ahol a két szülőnek volt a sírhelye. Sírjára ahová később édesapját is mellétemették – újmisés jelmondatát írták fel: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8,28)
Megjelent az Emberhalász magazin 2010/6. számában