A mi jó papunk, Brenner János - Kovács Gergely írása
Boldog Brenner János szentgotthárdi kinevezésének évfordulóján felidézzük életét, személyiségét. Kovács Gergely posztulátor írásából János atya életszentségét ismerhetjük meg.
Egy brutális hajsza után, 1957. december 15-én hajnalban fiatal életét Isten Szolgája visszaadta az ő Teremtőjének. Ismerjük jól ennek az éjszakának minden szörnyű részletét, ismerjük azt is, hogy az egyházüldöző kommunista hatalom hogyan próbálta meg eltussolni ezt az ügyet, és hogyan próbálta meg eltörölni a meggyilkolt fiatal káplánnak még az emlékét is. Húsz év múltán ma Brenner János élő tiszteletének kegyelmei fakadnak ezen a vidéken, ebben a „szenteket termő” Szombathelyi Egyházmegyében.
Brenner János életének egyik titkát segített megértenem szeretve tisztelt XVI. Benedek pápánk apostoli levele, amelyben meghirdette a most nyáron lezárult Papság évét. A Szentatya ebben Vianney Szent János személyiségét a három evangéliumi tanácsra alapozott életvitelén keresztül mutatta be. Ebből szeretnék néhány gondolatot idézni.
Ha az életszentségnek az eléréséhez az evangéliumi tanácsok gyakorlatára a világi pap nincs is kötelezve úgy, mint a szerzetesek, ez mégis a keresztény megszentelődés rendes útja egy pap számára éppúgy, miként az Úr minden tanítványa számára.
Az ars-i plébános papi hivatásához igazítva élte meg az evangéliumi tanácsokat: a szegénységet, a tisztaságot és az engedelmességet. Szegénysége nem egy szerzetes szegénysége volt, hanem olyan, amilyet egy paptól el lehet várni: miközben sok adományt kezelt, szem előtt tartotta, hogy ezeket az anyagiakat nem neki, hanem a templomnak, a szegényeknek, az árváknak, a legszegényebb családoknak adományozták. Ennél fogva „elég gazdag volt, hogy másoknak adhasson.” Ahogy ő maga mondta: „Egyszerű a titkom: adj mindent tovább, semmit ne tarts meg magadnak.” Ezért teljes nyugalommal mondhatta: „Többé nincs semmim. A Jóisten magához szólíthat, amikor csak akar!”
Tisztasága szintén olyan volt, mint amit egy paptól el lehet várni szolgálata folytán. Olyan ember tisztasága, aki naponta megérintette az Eucharisztiát, aki szívének teljes elragadtatásával szemlélte azt, és aki ugyanazzal az elragadtatással ajándékozta tovább híveinek. Azt mondták róla, hogy „a tisztaság ragyogott a tekintetéből”, a hívők akkor vehették ezt észre, amikor egy szerelmes tekintetével fordult a tabernákulum felé.
Vianney Szent János engedelmessége is papi engedelmesség volt, és a szolgálatának mindennapi kötelességei iránti szenvedéssel teli ragaszkodásában testesült meg. Amint magának és nyájának magyarázta: „Nincs két jó útja Isten szolgálatának. Egyetlenegy van: úgy szolgálni őt, ahogy ő szeretné, hogy szolgáljuk.” Az engedelmes élet aranyszabályának a következőt tartotta: „Csak azt tedd, amit fel lehet ajánlani a jó Istennek.”
Amikor ezeket a mondatokat először olvastam, Brenner János élete jutott eszembe, aki ciszterci szerzetes szeretett volna lenni, és amikor ez lehetetlenné vált számára, akkor szerzetesi lélekkel lett kiváló lelkipásztora a kethelyi plébániának.
„Elég gazdag volt, hogy másoknak adhasson.”Ez nemcsak az anyagiakra vonatkozik, hanem a személyiségére is, annak minden esetleges fiatalkori túlzásával együtt. Vidámsága, kedvessége, figyelmessége bearanyozta rövid lelkipásztori szolgálatát. Papi életének vezérfonala – és vértanúságának prelúdiuma – volt az önátadás, az alázat és az áldozatosság. „A tisztaság ragyogott a tekintetéből.”– Az a mély tisztaság, amely megóvja a világi papot azoktól a kísértésektől, amelyek lerombolják papi hitelét és ellehetetlenítik szolgálatát. A papi nőtlenség nem értelmetlen áldozat volt számára, hanem értelmes hódolat Istennek, és a jó papok krisztusi lelkületének forrása.
Engedelmességét nemcsak atyai püspöke és plébánosa felé, de a mennyei Atya felé is élte és gyakorolta. Rövid papi szolgálatát éppúgy felajánlhatta volna Istennek tetsző áldozatul, mint azt a bizonyos utolsó éjszakát. „Nincs két jó útja Isten szolgálatának. Egyetlenegy van: úgy szolgálni őt, ahogy ő szeretné, hogy szolgáljuk.” Ezt a Vianney Szent Jánostól vett gondolatot megértette Brenner János akkor, amikor ugyan kérhette volna az elhelyezését Kethelyről, de nem tette, vagy akkor, amikor az Egyház üldözői először törtek az életére. Tudta jól, hogy mi vár rá, mégsem kereste az Isten-szolgálat másik, könnyebbik útját.
Isten Szolgájának nehéz égi születése volt: véres, mocskos, fájdalmas és hosszú. Nehéz vajúdás után érkezett meg az ő szegényen, tisztán és engedelmesen szeretett Istenéhez.
Be kell valljam, hogy sokáig nem láttam mást, mint azt a sok vért körülötte, azt a hihetetlen kegyetlenséget és embertelenséget, amivel meggyilkolták. Tudtam jól, hogy Brenner János vértanú, de nem szerettem túl sokat foglalkozni a vértanúságával. Ma már ezt is másként látom.
A lefolytatott tanúkihallgatásokból kirajzolódott előttem egy istenes papi élet, az evangéliumi tanácsok életre keltése, és kirajzolódott az a klasszikus vértanúság, amelyben nem a gyilkos és a halál módja a főszereplő, hanem Krisztus és az ő egyik leghűségesebb követője. Brenner Jánossal együtt többen meghalhattak volna azon az éjszakán vagy a gyilkosság eltussolását segítő koncepciós eljárás során. De Isten kizárólag az ő papjának a szeretet-vallomását kérte, és fogadta el élő, bűneinkért engesztelő és igaz áldozatként. Így azon az éjszakán a borzalmak helyett az isteni és emberi jóság diadalmaskodott, minden körülmény ellenére.
Brenner János feltétlen Isten- és emberszeretetéről tanúskodik az ő vértanúhalála. Ezt érezték át, ezt értették meg akkori hívei, és ezért válhatott belőle mára nemcsak Kethely, nemcsak a Szombathelyi Egyházmegye, de egész Magyarország hitvalló papja. Azok, akik az ő életszentségéről és vértanúságáról tanúskodtak a szentté avatási eljárásban, úgy beszéltek róla, mintha ma is élne, mintha a Püspöki Palotából az ő szentmiséjére igyekeznének, és csak átjöttek volna, hogy elbüszkélkedjenek vele, milyen jó papjuk van. És szépen lassan mi, akik lebonyolítottuk ezt az eljárást, elhittük nekik, sőt mi magunk is tapasztaltuk imaéletünkben, hogy Brenner János tényleg él ma is!
Abban a sötét korban éppúgy, mint napjainkban. Brenner János a mi Istenben bontakozó biztos jövőnk tanúságtevője, a Magyar Egyház magvetője. A mi jó papunk!
Milyen szép, teljes és értékes életet élt. Az Evangélium élő szószéke volt. Szép volt az arca, tiszta a tekintete, amikor a híveire nézett, és szép volt akkor is, amikor földi élete végén az ő Istenére tekintett! Ezt a szép arcot szeretnénk megpillantani mielőbb, most már nemcsak az emlékezők szemében, de saját szemeinkkel Szombathely és az egész ország oltárain!
Az ő hathatós égi közbenjárására, XVI. Benedek pápa szavaival kérjük, hogy az Úr „ébressze fel minden pap szívében a nagylelkű és megújult elkötelezettséget az iránt az eszmény iránt, hogy magukat teljesen Krisztusnak és az Egyháznak ajándékozzák.” Vianney Szent János – és Brenner János – odaadó imaéletéből és a megfeszített Krisztus iránti szenvedélyes szeretetéből táplálkozott önmaguk mindennapi, fenntartás nélküli odaajándékozása Istennek és az Egyháznak. Ebből gazdagodott és gazdagodik ma is minden Krisztus-hívő.
Megjelent az Emberhalász magazin 2010/10. számában.