Brenner János 70 - Emlékeim Brenner János Anasztázról
Geröly Ferenc osztotta meg gondolatait Brenner Jánosról az Emberhalász magazin 2011. áprilisi számában.
Brenner János jó barátom volt a magánéletben és a ciszterci novíciusi időben egyaránt. Előzményként néhány gondolat kapcsolatunk, barátságunk alakulásáról. Bátyámat 1948-ban, a nyolcadik gimnazista évében – az állam által betiltott Mindszenty hercegprímás úr körlevelének a gimnáziumba történt bevitele miatt – kizárták a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumból és az ország összes gimnáziumából. Ezt követően engem is kizártak a tanintézmény hetedik osztályából, majd 1950-ben az összes középiskolából, mivel elleneztük Óra Kálmán hitoktató eltávolítását. Ezt abban az időben klerikális reakciónak minősítették az állami szervek.
Mit tehettünk, amikor ilyen sorsfordító esemény ért bennüneket érettségi előtt? Bátyám sikeresen leérettségizett a Győri Szemináriumban, én pedig fizikai munkát végeztem. Akadt azonban némi reményünk egy szerencsés véletlen folytán, ugyanis találkoztunk a Brenner szülőkkel. János bátyja, László a zirci cisztercieknél volt novícius. János szüleit, Julianna nénit és Józsi bácsit gyakran meglátogattuk a bátyámmal. Megragadott bennünket az a közvetlenség, szerénység és vallásosság, amit náluk tapasztaltunk. Ezek után bátyám úgy döntött, elmegy zircre novíciusnak. Én ekkor még nem voltam döntési helyzetben, de sok időt töltöttem Jánossal, sok csibészséget csináltunk együtt. A Gyöngyös patakban pecáztunk, majd a halakat megetettük a macskákkal, de gyakran pingpongoztunk a Rumi úti családi házunk udvarán is. Jánost jó barátomnak tartottam. Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy néhány nap múlva mindketten a Ciszterci Rend fehér novíciusi reverendáját fogjuk viselni, mégis így történt!
János Anasztáz Zircen is kiváló barátként viszonyult novíciustársaihoz. Mindenki kedvelte őt. Közvetlensége, barátságos természete, őszintesége mély benyomást gyakorolt ránk. Szerettük és tiszteltük őt. A zirci szerzetesi élet egyik velejárója volt a fizikai munkavégzés is. Anasztáz ugyanúgy etette reggelente a rá eső időben a malacokat, mint egy gazdálkodó parasztember, de az ebéd felszolgálásában is szorgalmasan részt vett. Az apátság konyháján apácák is dolgoztak, akik szintén elismerően nyilatkoztak Jánosról, leginkább humora miatt. Sajnos csak rövid ideig örülhettünk a boldog zirci novíciuséletnek, mivel a ciszterci atyák – ésszerű okokból – szétküldtek minket. Így kerültem először Budapestre, majd Nagyesztergárra. Sok maradásunk azonban ott sem volt, mivel továbbra is tombolt az egyházüldözés, ezen belül, mint fő ellenségé, a szerzetesek üldözése. Hazatértem Szombathelyre, és továbbra is fizikai munkát végeztem. Édesanyám találékonyságának köszönhetően azonban mégis sikerült bekerülnöm a Ságvári Endre szakérettségire, onnan pedig kétéves képzés után felvettek a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára.
1957 decemberében kaptam húgomtól egy megrendítő táviratot „Brenner Jancsi meghalt” szöveggel. Nem akartam hinni a szememnek. Azóta Mária húgom sok Vas Népe cikket küldött nekem, megvettem és elolvastam a Kántor nyomoz című könyvben a Brenner Jánosra vonatkozó részt, Erzsébet húgomtól pedig megkaptam a Magyar Tarzíciusz című könyvet. Úgy gondolom, Brenner János Anasztáz vértanúsága nyilvánvaló, hiszen papi hivatása teljesítése során gyilkolták meg aljas módon, brutálisan.