Emlékezés a Brenner családra - Brenner László Tóbiás, az elsőszülött
Brenner László atyáról testvére Brenner József osztotta meg gondolatait Emberhalász magazinunk 2011. októberi számában.
János testvérünkről a kilencvenes évektől egyre több megemlékezést, ünnepi összejövetelt szerveztek. Sok meghívást kaptam ezekre, de többször ért szemrehányás: „Miért mindig én szerepelek, hol van a másik testvér, László?” Répcevisen volt, mindenről értesült. Csupán a reklamálók nem értesültek előrehaladó betegségéről, a Parkinson-kórról, amelyben Szentatyánk, Boldog II. János Pál pápa is szenvedett. Osztrák rendtársa elvitte testvéremet Bécsbe egy világhírű professzorhoz, aki államfőket kezelt. Semmivel sem tudott többet mondani, mint amit Szombathelyen megállapítottak a kezelőorvosok! Ki is volt ez a répcevisi remete?
Nem volt csodagyerek, de különleges tehetséggel bírt. Szüleimtől hallottam, hogy félsz volt benne, később tanult meg járni. Előbb beszélt, s ami különleges volt, összetett fogalmakat könnyedén kimondott, mindenki csodálkozására.
1936 őszén beíratták a szombathelyi püspöki iskolába. A bizonyítvány adatlapján ez a kérdés is szerepelt: beszél-e magyarul? Válasz: beszél. Werner Alajos atya halláspróba után felvette a Schola Cantorum Sabariensis énekkarának énekesei közé. Az esti próbák után édesanyámmal mentünk a testvérek elé. Ezután a Premontrei gimnázium következett. Tanulmányai alapján mindig vastag betűs tanuló volt. Amikor édesanyám szülői értekezletre ment, hogy érdeklődjön csemetéje tanulása iránt, az osztályfőnök udvariasan kitessékelte. Ebben az időben László már határozottan kifejezte, hogy pap szeretne lenni. Ministrálni járt. Otthon felszerelést készített a misézéshez. A kisebb testvérek voltak a ministránsok, de száműzve lettünk a csengetés iránti szenvedélyünk miatt. Sokszor hallgatósága is akadt, ilyenkor a szentbeszédet sem hagyta ki. Tudós típus volt, gyakorlati munkákkal nem foglalkozott.
1941-ben a család Pécsre költözött. Kühn Szaniszló, a ciszterci Nagy Lajos Gimnázium igazgatója szombathelyi származású volt, szívesen felvette a szombathelyi család kitűnő tanuló fiát. Itt alakult ki benne az érdeklődés a földrajz és a nyelvek iránt: egy albumba gyűjtötte a postai ajánlott cédulákat vármegyék szerint. Édesapánk iparfelügyelői kollégái lelkesen küldték el a megyeszékhelyekre érkező cédulákat. László ezáltal a gyűjtés által Magyarország összes helységéről meg tudta mondani, melyik megyében és melyik járásban található. Nagy Magyarország elcsatolt helységeinek magyar és idegen nevét is kívülről ismerte.
A háború után az infláció gyors üteme miatt a szülőknek problémát jelentett a három gyerek étkeztetése. Lászlónak a ciszterci atyák biztosítottak kosztot, közben benn is lakott a rendházban. Itt került szoros kapcsolatba a ciszterci renddel. Amikor a család a front elől elmenekült Pécsről, Felegyi Román, János osztályfőnöke mentette a lakást a bevonuló szovjet katonák elől.
1946-ban édesapánkat visszahelyezték Szombathelyre Iparfelügyelőnek. Családi házunkban 14 személy lakott, így alig volt hely két szobában a családnak. Mindhárman a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban folytattuk tanulmányainkat. László 1948-ban érettségizett, s már a ballagáskor tudható volt, hogy a gimnáziumot államosították, magyarul elvették. Szomorú ballagás volt.
László bevonult Zircre ciszterci novíciusnak. Ebben az időben a ciszterci rend a legnagyobb virágzásnak örvendett.
Több mint negyven teológus készült a szerzetestanári pályára. A novíciátus végén minden növendék családját pár napra megvendégelte a rend. Én mint kisszeminarista külön is vendég voltam az apátságban. Az oblátusok között vettem részt a szerzetesi napirendben. Ők ugyanúgy, mint én, gimnazisták voltak és a papságra készültek. Rövid ideig tartott a békés korszak. 1950 júniusában közölték a szerzetesrendek feloszlatását. A kommunista hatalom különösen haragudott a ciszterci rendre és apátjukra, Endrédy Vendelre. A ciszterciek börtönéveik alatt „fehér vértanúságot” szenvedtek.
A rend ki akarta menekíteni nyugatra növendékeit, de ez csak félig sikerült. Egy részüket elfogták és több évig börtönben dolgoztatták. László lemaradt a kimenekítésről. Nagynénémmel Peresznyére utaztunk, ahol neki ismerősei éltek. Szerettük volna, hogy Lászlót segítsék át a határon, de ők ezt nem merték vállalni.
Ősszel a győri püspök felvette Lászlót a szemináriumba. Nagy bizonytalanság volt, a nagyszemináriumot elvették Győrben, így egy régi épületben helyezték el a kispapokat. 1952 őszén megszüntették a pécsi és a szombathelyi szemináriumot, így vissza kellett adni a győri nagyszeminárium épületét, hogy a mintegy 120 kispapnak helyet tudjanak adni. Így kerültünk össze mindhárman testvérek a győri szemináriumban. Az elöljáróság a növendékek közül Brenner Lászlót választották ki főduktornak, legfőbb vezetőnek. Nagy tudása és nyelvismerete nagy tekintélyt szerzett neki társai előtt. Felettébb nehéz volt két nagytehetségű testvér után tanulni.
Újmiséjét 1953. június 28-án ünnepelte a szombathelyi Zárda-templomban, ahol unokabátyánk volt a lelkész. Szerény körülmények között tartottuk az újmisét és utána az ebédet a családi ház két szobájában.
Az újmisést püspöke Fertőszentmiklósra helyezte. Közben tanulmányi szabadságot kapott, hogy a Budapesti Központi Szemináriumban teológiai tanulmányokat folytasson. Itt licenciátust szerzett. Takács József dogmatika professzor ajánlatára szakdolgozatának témája: A meg nem keresztelt gyermekek üdvössége. Innen 1956 őszén visszatért Fertőszentmiklósra. 1957–58-ban a győri székesegyházban volt káplán. Itt közölte vele Böck János spirituális testvérének, Jánosnak halálát. Közben kanonok-plébánosát elfogták és bebörtönözték. 1958-ban a Komárom megyében található, vegyes vallású városba, Dunaalmásra kapott kápláni dispozíciót. A plébánia és plébánosa nagyon szegény. A plébános buzgó lelkipásztor, házában nagyon családias a hangulat. Filiájuk Neszmély volt. Itt, szőlőhegyük présházában élt számkivetésben Mátrai Gyula, aki esztergomi kanonok és aulista volt, és a Mindszenty-perrel kapcsolatban távolították el. László itt több híres emberrel is találkozott, akik a számkivetettet titokban felkeresték. Dunaalmáshoz tartozott még Almásfüzitő szocialista város. A prérin felépített városban nem volt templom, egy tömbház lakásában tartották a szentmiséket. Szocialista léte ellenére buzgó közösséget alkottak a hívek. A megüresedett hidegségi plébániát röviden vezette 1964-ben. Itt a szentmiséken kiválóan gyakorolhatta a horvát nyelvet. 1964 őszén a Győri Egyházmegye legkisebb lelkészségére, Gyalókára helyezte püspöke. Egy aktív papot ily módon szorítottak háttérbe. Dispozíciója nem véletlen. A faluban 160 lakos élt, plébániaépület nem volt. Egy család fogadta be kis szobájukba, az ide helyezett lelkészeket. 1967-ben a szomszédos Répcevis plébánosa, Szalai József hirtelen meghalt, ekkor bízták meg a répcevisi plébánia vezetésével, ahol 33 évig szolgált plébánosként, majd nyugdíjasként öt évig, haláláig ott lakott.
László nagy lelkesedéssel kezdett bele első plébániájának lelkipásztori ellátásába. A hitoktatást minden évfolyamon maga végezte. Az alsó tagozatosoknak az iskolában tartotta az oktatást, a felsősöknek a templomban vagy a plébánián. A legtermészetesebb, hogy az iskolások sorban vonultak be a templomba a vasárés ünnepnapi szentmisékre. Külön gondja volt a felnőtt ifjúságra, akik az általános iskolából kikerültek. A fiataloknak hetente tartott oktatást a plébánián, ahová még a szomszéd plébániákról is eljöttek. Évek múltával az országban külön megemlítik Répcevist, ahol arányaiban a legtöbb nagycsaládos fiatal lakik.
Minden szentbeszédére lelkiismeretesen készült, leírta azokat. Paptestvérei gyakran elkérték tőle a beszédeket, hogy azokat felhasználhassák prédikációikban. Keresett szónok volt, sokfelé hívták alkalmi ünnepekre és lelkigyakorlatokra.
Felnőtt továbbképzőkön is sokat tanított, többek között Szombathelyen, Sopronban és Kőszegen.
Egy ideig a soproni hitoktatóképzőn is oktatott. Mindezek mellett maradt ideje arra is, hogy képezze magát kedvenc tudományágában, a nyelvészetben. Számtalan nyelven beszélt. Felkeresték ismerősök különböző országokból, akikkel levelezést folytatott. A hetvenes évek elejétől engedélyt adott a hatalom, hogy a szocialista országokba utazzunk. Lengyelországban lengyelül, Romániában románul társalgott, a szláv nyelvek nem okoztak nehézséget neki. Később, amikor nyugatra is adtak időnként kiutazást, egy német család jóvoltából Európa nyugati részét is beutaztuk. Nyelvi nehézség sehol sem volt, a hollandokkal is szépen szót értett. Különleges nyelveket is tanulmányozott. Szótárgyűjteményét a ciszterci rendre hagyta.
1991-ben a peresznyei plébániát is ellátta. A falu horvát lakossága örült, hogy plébánosuk horvátul misézik és társalog velük. Új püspöke felfigyelt Brenner László adottságaira, tehetségére, ezért ki akarta emelni a répcevisi plébániáról, hogy Győrben tanítással bízza meg, de ő nem fogadta el a megbízatást. Püspöke azt hitte, hogy kényelemből vagy sértődésből teszi ezt. Az igazi ok betegsége, a Parkinson-kór volt, amit sokan még nem vettek észre rajta. Az ajánlat későn jött. A kezét és a lábát ekkor már egyre nehezebben mozgatta, állandó segítségre szorult. Nagy türelemmel viselte a szenvedéseket. Teste gyenge volt ugyan, de a lelke erős maradt.
2003-ban, Répcevisen ünnepelte aranymiséjét, majd Peresznyén tartotta a vendégséget. 2001-től nyugállományba vonult. Ettől kezdve Erdész Ferenc sopronhorpácsi plébános látta el Répcevist, és segítette az egyre betegebb plébánost. László 2005-ben rosszul lett a plébánián, szervezetének működése felborult.
A szombathelyi kórházba szállították, ahol igyekeztek javítani egészségi állapotán. Egy kis javulás után a szombathelyi Papi Otthonban nyert elhelyezést, ahol pár hét leforgása alatt elhunyt.
Sokat szenvedett testét a szombathelyi Szalézi templom kriptájában helyeztük örök nyugalomra, nem messze vértanúhalált halt testvérünk sírjától.
Amikor megkérdezték János testvérünk haláláról, így nyilatkozott: „A természetfeletti világban mások a törvények, mint a természetes világban. Mi nem értjük azt, hogy miért kellett ennek így lennie. Az Isten akarata volt ez!”