Brenner János 70 - Visszaemlékezés
Brenner János szentgotthárdi kápláni kinevezésének 70. évfordulóján vértanú papunkra emlékezünk. Az Emberhalász magazinunk 2011. decemberi számárban Fejené Tüdős Júlia, Kanadában élő magyar honfitársunk emlékezett János atyára.
Visszaemlékezés
Fejesné Tüdős Júlia
Brenner János nevét 2010-ig csak a Magyar Litániában láttam megemlítve anélkül, hogy bármit is tudtam volna róla. Akkor ugyanis augusztus végén egy meghívással kezdődött ismerkedésem. Kürnyek Róbert atya, aki újonnan érkezett Ottawába, nálunk volt, és ő hozta a „Nem félek” című Brenner Jánosról szóló könyvecskét ajándékba. Még aznap este elolvastam ennek a kiváló fiatalembernek, papnak a történetét, aki életével és halálával is megmutatta, mit jelent az Istennek és az embereknek tett szolgálat. Nagyon megrázott tőrbecsalásának és meggyilkolásának szörnyű története.
Többször elgondolkoztam azon, hogy mennyi bátorság lehetett Brenner János atyában. Valószínűleg az bosszanthatta leginkább a hatóságot, hogy szerető és kedves mivoltával megnyerte a fiatalokat az Istennek. Az én emlékezetem ezzel kapcsolatban még az 1956 előtti időkre vezet vissza, hiszen akkor sok ezer magyarral együtt az én családom is kénytelen volt elhagyni hazáját. Pontosan nem emlékszem az évre, de 12-13 éves lehettem, amikor földalatti hittanórára jártam. Körülbelül öten, hatan lehettünk egykorú kislányok, akik rendszeresen összejöttünk valamelyikünk lakásában úgymond játszani egy húsz év körüli lánnyal, Máriával, aki a tanítónk volt. Mária nagyon lelkes és jó lélek volt, nagy buzgalommal tanított bennünket.
Már csak arra emlékszem biztosan, hogy az evangéliumokat olvastuk. Összejöveteleink egy részét mindig társas- vagy más játékkal töltöttük, ha netán valamilyen besúgó által valaki betoppanna, mi igenis játszottunk. Akkor talán még nem is fogtam fel igazán azt a veszélyt, amit ezek a hittanórák jelentettek kedves tanítónknak, Máriának. Ha Az 1956-os forradalom után Kanadába kivándoroltak egy csoportja Mátyás Silvia rajza kitudódott volna, mit csinál, biztosan börtönbüntetéssel sújtották volna a vallásszabadságot hirdető hatóságok.
Ha már a vallásszabadságot említettem, egy másik emlék is megelevenedik a gyerekkoromból. A szüleim minden évben beírattak az iskolai hittanórára. Ez heti egy óra lett volna, de több alkalommal is elmaradt, mert a pap nem tudott órát tartani tanteremhiány vagy sürgős és kötelező úttörő program miatt. Mielőtt az általános iskola 8. osztályát elkezdtem, egy nyári napon az osztályfőnöknőm meglátogatott minket. Ez teljesen váratlan magánakciója volt egy nagyon jóindulatú aszszonynak, aki azt tanácsolta szüleimnek, hogy ne adjanak be hittanra abban az évben, mert esetleg ezzel elvágjak előttem azt az esélyt, hogy gimnáziumba felvegyenek. Apám válasza: ki fogja bírni úgy, ahogy én is kibírtam az öt év internálótábort! Sohasem igyekeztem annyira az iskolában, mint abban az évben, és a bizonyítványom miatt fel kellett, hogy vegyenek, igaz csak röpke másfél hónapig élvezhettem ezt a kitüntetést.
Hát igen, ezek az én több évtizedes emlékeim, amit Brenner János atya hősies kiállása, a hite és az Istennek tett fogadalmának teljes komolysággal való teljesítése idézett fel bennem.
Megjelent az Emberhalász magazin 2011. decemberi számában.